11.rész
Idegesen oda rohantam.
-Daniel, te még is eszednél vagy?-kérdeztem és a könnyeimet törölgettem.
-Figyelj Kim! Igazad van hülyeség volt ezt csinálnom.-felelte,és szipogott.
Ezen nagyon meglepődtem, milyen kis érzelmes.
-De elmondhattad volna hogy ez neked hogy esik, Niel azt hittem őszinte vagy legalább hozzám. Ne legyél olyan mint RinRin.
-Igazad van Kimi.-és ezzel a mondatával felállt, és közeledni kezdett, és a végén megölelt.
Na jó ezt nem értem, megint bajban vagyok ChangJo és Niel..... HELP!!!-gondoltam magamban.
-Még is mond meg hogy ez az egészet hogy gondoltad.-kérdeztem tőle.
-Nem tudom, hát csak annyi hogy...-és elhalkult a szava.
-Hogy?
-Szeretlek Kim!-mondta és szipogott a hátam mögött.
-Niel, figyelj üljünk le!-ezzel elindultunk a lépcső felé.-Nem tetszik Liz vagy RinRin talán? Tudod hogy ChangJo és én... egy nap alatt nem szakíthatok vele. Kérlek értsd meg!-mondtam a szemébe nézve.
-Hát Liz szép lány, RinRin-t hagyjuk.-nevetett.-De nekem te vagy a legszebb, és ahogy írtam visszaforgatnám az időt ha lehetne.
-Kérlek ezt ne csináld Niel, nekem lakótársam vagy! Tudnod kell hogy bírlak meg minden de csak lakótárs.-és ezzel a mondatommal elkezdtem a park fele rohanni.

*Niel szemszög*
Fogalmam sem volt mihez kezdjek mikor megláttam Kim és ChangJo mit művel a kertben.
Sokkot kaptam, de mit tehettem volna? Szeretik egymást semmi kétség.
Hát mivel ChangJo a haverom gratuláltam neki, de igazából nem nagyon akartam, mázlista a gyerek.
Elindultunk a suliba, szót se szóltam. Szerintem nem is kellett volna. Jobb volt ez így.
Bementem még óra előtt a teremben, hagytam egy levelet Kim padjába, de láttam hogy nem vette észre így kivette és elraktam.
Jött egy új lány az osztályunkba. Na jó lehet hogy Kim ezt értette félre. Lehet hogy úgy mondtam neki mintha tetszene. De nem! Nem tudom túltenni magam ChangJo-n és Kim-en.... Hazudtam neki hogy ne lássam őket, hogy mit művelnek egymással. Haza mentem összepakoltam és a levelet letettem az asztalára.
Kíváncsi voltam tudni fogja hogy hol leszek. És tudta, sajnáltam szegényt hogy így hazudtam neki és így eltűntem. Ekkora barmot mint én....
Megkellet ölelnem hogy érezzem az illatát, és hogy tudjam hogy még a fél várost is felkereste értem.
Ezek után  elszaladt. Nem tudtam hogy utána kéne-e hogy menjek?! De ezt tettem futottam utána.

*Kim szemszög (újra)*
Miközben futottam jó sokan kanyarodtak ki a suli utcájából.
Kikerültem a tömeg egyik felét, de a másikat nem siketül. ChangJo-ba ütköztem, én meg azt hittem  rég hazament.
Na ebből mi lesz.
-Kim hát te? Mi a baj? Bántott valaki.-kérdezte óriási szemekkel nézve.
-ChangJo vártalak. Kerestelek a suliban is, de sehol nem voltál.-mondtam neki és a szemeimet próbáltam törölgetni.
-Kimi mi a baj? Mond már!-egyre izgatottabban érdeklődött a dolog felé.
-Semmi, ChangJo. Semmi-sóhajtottam.
-Nekem ne hazudj tudod mi lesz abból. Semmi jó nem származik.-mosolygott felém, és megölelt.
Megnyugodtam hogy ChangJo ott van. De láttam hogy Niel szalad felénk.
ChangJo oda is szólt neki.
-Hahó Niel! Nem jössz ide?-kérdezte tőle. Oda súgtam neki:-ChangJo ez nem jó ötlet, nem szeretnék most Nielell találkozni.-és elkezdtem lassan elindulni.
-Kim hát neked mi bajod van?
-Te ezt nem érted, miért is értenéd? Lesz olyan majd egyszer hogy megértesz?-kérdeztem ChangJo-tól, és ott hagytam.
Na jó  kicsit kiborultam. Mit mondtam volna neki? Niel nem fogta még fel hogy együtt vagyunk. Vagy mit?
Már kettő óra volt, gondoltam előbb elindulok a parkba, semmi kedvem nem volt most ehhez sem de nem mondhattam vissza.
Már a parkban voltam, kimerültem a futástól. Leültem egy padra.
Kaptam közben egy üzenetet.
Kimi hol vagy? Beszélnünk kell!!!
Szeretlek ChangJo <3
Na hát ezen nem lepődöm meg, nem írtam vissza neki. Bár ő nem tett semmit, lehet hogy nem kellett volna ez az egész.
Kaptam még egy üzenetet, gondoltam az is ChangJo-tól van meg se néztem, de két percig nem tudtam kivárni, kíváncsi voltam hogy ki lehetne az ha mégsem ChangJo.
ChunJi-tól kaptam üzenetet.
Szia Kim!
Én már itt vagyok, ha tudtok gyertek előbb. Üdv: ChunJi
Körülnéztem, de nem ismertem meg az arcát. Viszont ült egy fiú a padon aki nyomkodta a telefonját, nem tudtam hogy ő lehet-e de ha nem veszek bátorságot nem is fogom tudni.